MENÜ
Horror film készítésre keresünk támogatókat, vagy munkatársakat!
Ha van egy kis szabad időd, és szeretnél valami nagyot alkotni egy jó csapattal, ne habozz!

……Ez lehetetlen! Az időpont, az aláírás. Ezt mindenképpen meg kell mutatnom neki.

-         Nyomozó? Én vagyok az Nicol. Át tudna jönni hozzám amilyen, hamar csak tud? Azt hiszem ezt látnia, kell.

-         Persze, azonnal indulok. Minden rendben van? Zaklatottnak tűnik.

-         Igen, de kérem, siessen.

 

Este 10 lehetett. Odakint sötét volt. A percek lassan teltek. Nicol egyedül volt a házban. Úgy érezte, mintha figyelte volna valaki. A monitort bámulta. Csak olvasgatta a leveleket, egymást utána kattintgatva egyikről, a másikra. Döbbenet ült ki az arcára.

 Hirtelen egy ablak becsapódott. Felállt a géptől. Átsétált a nappaliba. A nappali tágas és csendes volt, de az egyik ablakot ki-be mozgatta a szél. A beáramló hideg levegő átjárta a szobát. Nicol bele borzongott. Gyorsan oda sietett és becsukta. Körbe nézett. Megpillantotta az egyik szekrényajtót, ami résznyire nyitva állt.  Lassan oda sétált, remegő kézzel felé nyúlt, hogy kinyissa. Ekkor csöngetett valaki.

Összerezzent. Az ajtóhoz sietett és kinézett a kukucskálón. A nyomozó állt ott.  „hál istennek”- gondolta.. Ajtót nyitott.

  - Jöttem, amint tudtam. Valami baj van? Riadtnak tűnik.

 

  - Nem tudom igazából. Nézze meg és döntse el maga. A géphez kísérte.

   - Megmutatom az utolsót, amit kaptam.

A rendőr olvasni kezdte. A szeme futott végig a szöveg sorain. A dátumhoz ért. A mai este 11óra.

  - Ez lehetetlen. - Az órájára pillantott. - Több ilyet is kapott?

  - Minden nap egyet. De csak most találtam meg őket.

  - Magammal vihetném, hogy megvizsgáljam ezeket?

  - Természetesen.

  - Valószínűleg, ez csak egy rossz tréfa… Ön mit gondol erről?

Egymás szemébe nézve álltak perceken át..

  - Nos, fogalmam sincs. De ez nem jó vicc. Meg kell tudnunk, ki küldte ezeket.

 - Ebben egyet értünk. Amint megtudok valamit, értesítem. Addig is hívjon, ha bármi baj van, vagy ha újabb üzenetet kapna.

 

Nicol ismét egyedül maradt. „bárki küldte ezeket, nagyon jól ismerheti Lizt. Mint ha csak ő írta volna… Hirtelen összerezzent. Rossz érzés fogta el. A fali órára pillantott majdnem 11óra volt…

  Reggel van.. A nap besüt az ablakon. Tom már felkelt. Liz fölé hajol és ad egy puszit az arcára. Gyengéden megsimogatja.

  - Liz édes, el fogsz késni.

A lány felriadt, némi veríték csillogott a homlokán. Ijedten a barátjára nézett.

- Mi történt?

- Liz baj van? Vagy rosszat álmodtál?

- Én csak… Nem is tudom. Csak… - Elmerenget egy kicsit. Majd megszólalt. - Semmi gond nyugi. – elmosolyodott - Már indulsz is?

 - Igen, már nyolc óra van. Akkor este találkozunk. Aztán óvatosan az öreg bácsikkal, ne csavard el a fejüket.

Egy szenvedélyes csókot váltottak… Liz megpróbálta visszacsábítani az ágyba, de Tom már így is késésbe volt.

  - Este bepótoljuk, ígérem. És nem csak ezt az egyet. - kacsintott rá. - De most jobb lesz, ha felkelsz te is. Tényleg el fogsz késni. Bevigyelek?

  - Nem, hagyd csak. Majd a sajátommal, megyek. Akkor este.

Még egy búcsúcsókot adtak egymásnak, azzal Tom kiment a házból. Liz is felkelt és készülni kezdett.

 

 Elkésett, mint mindig. Liz egy korházban dolgozott, ügyeletes nővérként. Egész nap levert és fáradt volt. „Nem nézek ki túl jól” – gondolta - amikor a mosdóba bele nézett a tükörbe. Sápadt volt és a tekintete kissé üresnek látszott. Próbált vissza emlékezni az álmára, de semmi se rémlett belőle.

A nap nyugodtan telt. Egész nap a helyén ült, nem sokan zavarták ma. Maga elé bámult és gondolkodott.

 

  - Liz hallasz engem?

Felkapta erre a hangra a fejét.

-         Tessék? Ne haragudj nem hallottam, hogy szóltál.

-         Valami baj van? Olyan furcsa vagy ma. Minden rendbe?

-         Persze csak nem aludtam túl jól, de minden oké. Mit is mondtál?- nézett rá zavartan Liz.

-         Nem érdekes, majd holnap találkozunk. Lejárt a műszak végre. Te túlórázni akarsz?

-         Tényleg? Már ennyi az idő? Észre se vettem. – pillantott az órájára.

-         Hát, veled tényleg nem stimmel valami. - nevette el magát a munkatársa… majd elköszönt és haza indult.

Liz felállt, hogy összeszedje a cuccait. Már szinte senki se volt bent rajta kívül. Este volt.

 

 

 

„Végre itthon” Nyílik a ház ajtaja. Liz haza ért. Lepakolta a ruháit és a konyhába sietett. Isteni illatok terjengetek a lakásban. Az asztal szépen meg volt terítve, gyertya, pezsgős poharak, és egy hatalmas sült csirke sok-sok sült krumplival. Liz kedvence. A lány elmosolyodott, és Tom nyakába vetette magát.

 

-         Annyira édes vagy. Meg sem érdemellek.

-         Ennél te többet is megérdemelsz. És tőlem meg is fogod kapni.

-         Szeretlek béby… mindennél jobban.

-         Én is téged. - könnyezett be a lány szeme.

Szenvedélyes csókolózásba kezdtek. Tom a konyha pultnak dönti Lizt..

Isteni az illatod. Kívánlak...- majd megcsókolja Liz nyakát.. Egy hosszú, selyem egybe ruha volt rajta… ahogy a nyakát csókolta.. kezével végig simította Liz combját.. felhúzva ezzel, a lenge kis ruháját.. széttépte elöl a gombokat.. Liz csodás kerek mellei elő villantak a ruha alól. Tom gyönyörködve nézte őket. Majd végig csókolta és nyalogatta mind kettőt és így tovább… végig a hasát.. majd a derekánál fogva felültette a pultra.. finoman megfosztotta a bugyijától.. Liz hátra hajtott fejjel élvezte a helyzetet… beletúrt Tom hajába.. majd finoman meghúzta azt.. Miután Tom teljesen közel került imádott nőjéhez… lassan és finoman bele hatolt. Liz kéjesen felnyögött.

 

Majd hosszasan szeretkeztek a konyha pulton. És a konyha több részén is. Miután abba tudták hagyni, Liz kacéran ránézett Tomra.

 

-           Ezért is vagyok ennyi ideje veled. – mosolyodott el Liz. Isteni veled… még ez is.. szeretlek. - Adott egy csókot Tom szájára.. majd lemászott róla..

-            Elszaladok tusolni.. addig nyisd ki a pezsgőt.

-           Egy kis háló ruhában tért vissza. Tom kezébe adta a pezsgős poharat.

-           Igyunk kettőnkre és…- kezdett bele váratlanul Liz.

-           Lenne itt még valami. - vágott közbe Tom. Kivette a lány kezéből a poharat. Egy kis dobozt vett elő.. letérdelt Liz elé

-            Bár ezt több ruhában képzeltem el, de így is jó lesz, remélem. - nevette el magát Tom. - Liz, te vagy a mindenem. És nem szeretnék egy napot sem nélküled tölteni a következő pár évben… maximum tíz évben. - tette hozzá sietve a fiú.

-         Liz rá csapott a fejére.. - Tom most tényleg..?

-           Hozzám jössz feleségül?- súgta szerelmesen Tom.

-         Liz szemébe egy könnycsepp csillant meg. Letérdelt elé a földre és kezei közé fogja az édes kis arcát.

 

-            Mindennél jobban vágyom erre. – majd megcsókolta. Tom felhúzta a gyűrűt Liz ujjára majd koccintottak.

-         A hosszú, közös jövőnkre.

-           Mi lenne, ha… bent folytatnánk ezt?- kérdezte Tom.

-          Én is erre gondoltam – mosolyodik el kacéran Liz, majd leveszi a kis ruháját és elindul a szoba felé.

-         Tom szorosan mögötte haladt, és erősen a mellét markolta mindkét kezével.            Pár órával később kimerülten, de kielégülten feküdtek egymás mellett.

-            Jó éjt.

-            Neked is - mondták nagy komolyan egymásnak.

-            Hé, Tom…- szólalt meg Liz a csöndben. - szeretlek!

-           Én is téged. - szorosan egymáshoz bújva aludtak el.

 Pár óra telt el csupán, mikor Liz felriadt. Éjjel volt, semmit se lehetett látni. Szaporán vette a levegőt, folyt róla a víz. Körbe nézett a szobában, de semmit se látott. A szíve hevesen vert. Egy két perc után szorosan hozzá bújt Tom - hoz és összeszorította a szemét.

-         „ez csak álom, ez csak álom.” –majd elaludt.

 

 

  Másnap este, megint ő maradt bent legtovább. Lassan pakolni kezdett. Felvette a kabátját és a kocsi kulcsot, elindult a folyóson kifele. Mikor hirtelen eszébe jutott.. „ott hagytam valamit” visszasietett az asztalához és a telefonja után nyúlt. Hirtelen a fény pislákolni kezdet. Megállt és körbe nézet, de mindent rendben talált.

 Leszólt telefonon a karban tartoknak, hogy nézzék meg a biztosítékokat, mert lehet, hogy nem működik valami rendesen.. Majd ismét elindult kifele. A kocsiig elég zaklatottan, sietve ment. Az ajtót is kapkodva nyitotta ki… Furcsa érzése támadt.. Beült a kocsiba és gyorsan beindította. Haza hajtott egyenesen. De ez az este más volt, mint a többi…. Már kezdte ezt ő is érezni..

 

A házhoz érve beállt a garázsba. Amikor az ajtóhoz ért, az zárva volt..             „Ez furcsa még nincs itthon?” A lakásba érve ez a gyanúja beigazolódott. Odabent lepakolt majd megfürdött. Készített valami vacsit és leült a tv elé.. már későre járt. De Tom még nem jött haza. Hívta őt telefonon, többször is, de nem vette fel. Kezdett ideges lenni. Az idő lassan telt, és újdonsült jegyese nem érett haza aznap éjjel.

 

Több órán át virrasztott, míg végül elaludt a kanapén a tv előtt.. Hirtelen egy hideg fuvallatot érzet… felébredt.. a telefonjára pillantott. Hajnali 3óra volt. Tudta, hogy valami baj van.. De hiába hívta Tomot, nem érte el...

Borzasztóan aggódott érte. De mindjárt mennie kellett dolgozni, úgy hogy lefeküdt aludni.

De másnap reggel is üres volt az ágy. Tom nem jött haza. De a munka várta, nem volt mit tennie.

 

Zaklatottan ment be a munkahelyére. Bentről egész nap hívogatta. A közeli korházakat is felkereste és a híreket is figyelte. De hiába. Míg végül, több óra várakozás után a rendőrségen bejelentette az eltűnését.

 

Este, amikor haza ért, a házat üresnek és csendesnek találta. A barátjának nyoma se volt. A kanapén ült kezében a telefonnal, egész este és hívta őt újra és újra. Megnyugható volt, hogy nem volt kikapcsolva, de semmi válasz nem érkezett. A gyűrűjére pillantott és halkan sírni kezdett.

Ekkor valami koppant a konyha padlóján. Felkapta a fejét. Lassan elindult kifele. Egy kanál volt a konyha közepén, a földön. A szíve valamivel gyorsabban vert. Felvette és a helyére tette. Majd visszaindult a szoba felé, mikor újra leesett a kanál.

Ettől már eléggé megrémült. Háttal ált a konyhaajtónak. Lassan megfordult, felkapcsolta a villanyt. A kanál ugyan ott volt a földön, ahol az előbb. Kést akart hirtelen ragadni, de rájött, hogy rajta kívül senki nincs a helységbe.

Így értelmetlennek látta. Felvette a kanalat és a helyére tette. A ház ismét üresnek és ijesztőnek tűnt. Lassan elsétált a bejárati ajtóhoz, a kocsi kulcs után nyúlt, ami a polcon hevert. A kezét a kilincs fölé tette, de még várt. Szaporán vette a levegőt.

Hirtelen ismét hallotta a már jól ismert hangot.  Kirohant a házból egyenesen a kocsihoz. Az autó a behajtón ált. Gyorsan kinyitotta és bepattant. Nagy gázzal kitolatott az utcára és csikorgó gumikkal hajtott el onnan. Közbe a telefonján a barátnőjét hívta.

-           Nicol? Remélem, nem ébresztettelek fel.

-           Hát, már aludtam, de semmi baj…- szólt a telefonba álmosan Nicol.

-           Ne haragudj, de valakivel találkoznom kell. Esetleg…

-           Persze, semmi gond. Valami baj van?

Elgondolkodott, hogy beszámoljon-e arról, hogy mi történt. De jobbnak látta, ha hallgat róla.

 

- Nem semmi baj, csak kicsit kivagyok. Tudod Tom, meg minden és… társaságra lenne szükségem. Aludhatnék ma esetleg nálad?

  - Ne butáskodj, tudod, hogy bármikor számíthatsz rám. Mikor érsz ide?

  - öt perc múlva kb. sietek!

  - Ok várlak.

  - És Nicol …. Köszönöm!

 

Nem laktak túl messze egymástól. Nicol volt Liz legjobb barátnője. Bár mióta Tommal él, nem sokat találkoztak. De tudta, hogy senki máshoz nem tud fordulni.  Áthajtott a városon olyan gyorsan, ahogy csak lehetett, talán egy piros lámpán is átment. De nem tudta igazán, zavart volt. Az út álomszerűnek tűnt. Mikor megpillantotta Nicol házát, nyugalom fogta el. Leparkolt a ház elé. Az ajtóhoz érve bekopogott. Nicol kijött és szorosan átölelték egymást.

- Jó hogy itt vagy! Menjünk be.

Beszélgettek egy rövid ideig, megittak egy pohár bort, majd aludni indultak. Késő este volt.

  - Hozzád bújhatnék?- suttogta Liz a sötétbe.

  - Hát persze. - Nicol átölelte Lizt. – Minden rendben lesz..

Ahogy hozzá bujt, ismét biztonságérzet fogta el. Akárcsak Tommal. „Nem vagyok már egyedül” Majd álomba szenderült. Nyugodt éjszakája volt. Amilyen már napok óta nem…

 

 

 

 A következő napok nyugodtan teltek. Nem ismétlődtek meg ezek a dolgok. Bár Liz egyre nyugtalanabbul aludt, forgolódott, fel- felébredt. „egyedül nem túl jó aludni.”

Tom hiánya egyre jobban kikészítette őt. Nem nagyon evett, beszélt senkivel.

Csak dolgozni járt, onnan meg egyenesen haza. A telefonnal a kezében aludt el és ébredt fel. Minden egyes nap. Mind hiába, hír nem érkezett róla „Lehet, hogy végleg elveszítelek? Azt nem élném túl!”- gondolta magában, miközben a kanapén gubbasztott.

 

 

Péntek este volt talán… Lassan már maga se tudta milyen nap van. Haza ért a munkából. Nicol hívta őt a többiekkel együtt bulizni, de nem tartott velük. Egyedül akart lenni. Megvacsorázott, megnézett egy filmet a tv be, majd lefeküdt aludni. Kimerítő napja volt. Minden este elmondott egy imát magába Tom ért. Majd behunyta a szemét percekkel később már aludt is. De ez az éjjel más volt, mint a többi..

 

                              

 Az elalvással nem volt gond, de váratlanul a munka helyén találta magát. De mintha láthatatlan lenne. Az emberek szedelőzködtek, este volt. Percekkel később üres volt a korház folyosója.

Tudta, hogy álmodik, de valóságosnak tűnt. Valóságosabbnak, mint eddig bármelyik álma. Felállt a székből és pakolni kezdett ő is. Hirtelen megtorpant. Tom hangját hallotta.

„biztos csak képzelődök” – tovább pakolt, de valamit ismét hallott.

- Liz… - suttogó és furcsa hang volt, de Tomé.

-         Édes te vagy az?- de nem érkezett válasz.

Hirtelen kinyílt egy ajtórésnyire a folyosó végén. Elindult felé lassú léptekkel. Mikor oda ért kitárta az ajtót. Korom sötét volt, de beljebb lépett.  Csönd és hideg fogadta odabent.

Két ágy állt egymás mellett. Egy szokványos korházi szoba volt. Hirtelen becsapódott az ajtó mögötte. Összerezzent. Oda ugrott, hogy kinyissa. De be volt zárva. Úgy érezte, hogy a hideg kezdett erősödni a helységben. Rángatni kezdte az ajtót. Öklével ütötte és kiabált… Pánikba esett.

  - Segítség, segítsen valaki.

Ekkor ismét hallotta a hangot. De már tisztán és érthetően. Mögüle jött, az ágy felöl.

-         Liz… - Lassan megfordult Az ágy fele pillantott. Az egyiket látta, hogy üres, de a másik le volt takarva és púpos volt. Elindult lassú léptekkel felé.

Már nagyjából hozzá szokott a szeme a sötéthez.

 

 

 

 

-         Tom te vagy az?

De csönd volt továbbra is. Az ágy mellé ért. A keze remegni kezdett. Az egyik kezével befogta a száját, a másikkal a takaró felé nyúlt. Valami volt a takaró alatt, ezt már tisztán látta. Lassan elkezdte lehúzni a takarót. Egy szétroncsolódott és meg égett valamit látott hirtelen a sötétben. Ordítani kezdett.

 

 

..Még mindig ordított, de már a saját ágyában ült. Sötét volt és folyt róla a víz. Nem bírt megnyugodni. A villany után kapott. Felkapcsolta. Az arcát a tenyerébe temette Remegett az egész teste „csak álom volt… csak álom”

Nem tudott vissza aludni… nem mert. Felkelt és elszívott egy cigit. Az összes villanyt felkapcsolta a házban. Mikor kissé megnyugodott, gondolkodni kezdett. „mit jelenthet ez? Lehet, hogy Te akartál valamit üzeni?!” De arra a megállapításra jutott, hogy túl sokat gondol Tomra és emiatt már vele is álmodik. Visszafeküdt aludni. Behunyta a szemét

„.. de azért jó volt hallani a hangod. Aludj jól, bárhol is vagy” Majd percekkel később álomba szenderült.

 

 

 

 

Az alvás és az álom, jó dolog. Megnyugtat, kikapcsol. Olyan dolgokat élhetsz át, amit a valóságban soha. Teljesülhetnek a vágyaid. És ami a legfontosabb, addig nem gondolkodsz! Elfelejted pár órára a gondjaidat. De Liz kezdte ezt másképp látni. Már szinte félt minden éjszakától.

 Voltak viszonylag nyugodt estéi, de egyre többször riadt fel. De, már nem Tommal álmodott. Tom nem tért már vissza, az álmaiban sem. Ez már valami más volt, egy rosszabb, gonoszabb és idegen dolog…

 

Gondolt rá, hogy átköltözik Nicolhoz, vagy megkéri, hogy aludjon vele. De ezt nem tehette volna meg minden éjjel és nem tudta, hogy mikor következik be újra és újra. Nem akarta, hogy bolondnak nézzék őt. Egyedül akart megbirkózni ezzel.

  Ismét eljött egy este. Nem vacsorázott már pár napja. Hátha emiatt vannak rémálmai. Azóta nem is tértek vissza. Ezért nyugodtan feküdt le. Már egy hét telt el azóta, hogy Tom eltűnt, de nem adta fel a reményt. Ma is irt neki egy sms-t mielőtt elaludt volna.

„ Kicsim, ha megkapod, ezt kérlek, jelentkezz! Elveszek nélküled. Szeretlek…” Egyre rövidebb sms-eket írt, hisz sose érkezett rá válasz. A telefonnal a kezébe aludt el. Az első pár óra nyugodtan telt. Majd forgolódni kezdett..

 

…Egy sötét utcán sétált. Éjszaka volt. Az utca kihalt és csöndesnek látszott. Gyárépületek sorakoztak az út mentén végig. Pár villany világított a járda mellett. Beláthatatlan hosszúságúnak tűnt. Sétált előre rajta. Kissé ideges volt. De nem volt rá oka. Hátra – hátra nézett. Senki nem volt ott rajta kívül. Majd sietni kezdett. Már szinte rohant, mikor hirtelen megtorpant. Megállt, mintha földbe gyökerezett volna a lába. Maga elég nézet a földre, nem tudta, miért vár ott. Felemelte a fejét és elnézett balra. Egy sötét mellékutca mellett ált meg..

Bámult befele a sötétbe és nem gondolt semmire közbe. Mozdulatlanul állt. Nem ő irányította a testét.

  Megfordult a sikátor felé. Semmit se látott a sötétbe, de lassú léptekkel elindult befele. Megállt valahol a felénél. merev volt a teste, de már tudott gondolkodni. Félt, iszonyatosan félt. De nem bírt elfutni. Csak ott ált és ismét a földet bámulta. Hirtelen egy olyan hangot ütötte mega fülét, mit még soha ezelőtt. Hangos volt és fülsüketítő. Egy férfi ordítását hallotta. Hatalmas kínszenvedést érzett ki belőle. Befogta a fülét, de semmit se ért. Így is tisztán hallotta. Hirtelen abba maradt. Ismét csend volt a szél fújni kezdett. Hideg és rosszat sejtető volt. Csak egy kis háló ruha volt rajta, így átjárta mindenét a hideg. De a szél is elállt lassan. Csak ott állt és belül ordított volna, de nem jött ki hang a torkán. Behunyta a szemét „ez csak álom fel kell ébrednem... fel kell ébrednem! Én irányítom az álmaimat. Mire kinyitom a szemem, már a szobámban leszek”

Hideget érzett. Egyre hidegebbet. Összeszorított szemmel állt a sötétbe.

„egy…- kettő… - rettegett - három” kinyitotta a szemét.

Nehéz lenne leírni, hogy mit látott pontosan. Hisz maga se tudta. . Elborzadt. Annyira megijedt, mit még soha életében. Két szem volt közvetlenül előtte szemmagasságba vele. Egy borzasztó, felismerhetetlen fejforma társult hozzá. És az a szem, nem emberé volt. Nem bírt levegőt venni. Semmi mást nem látott. A szempár szinte világított a sötétbe. Meg ált a vér az ereiben. És nem bírt mozdulni. Szemtől szembe álltak egymással. Ekkor egy borzasztó eltorzult üvöltést hallott, behunyta a szemét és ordítani kezdett ő is... ekkor már tudott…

 

„Mi lehet velem….” Ismét a szobájában volt. A földön az ajtó mögött ült, összekuporodva. A térdét magához húzva hintázott előre és hátra. Sötét volt… Zokogásba tört ki. Ordított és zokogott egyszerre. Még a villanyt se tudta felkapcsolni

 „mi történik velem… és mért nem vagy itt ilyenkor? Meg fogok örülni”

Órákon át sírt, míg megvirradt. Ott aludt el a szőnyegen kucorogva..

A telefoncsörgésre riadt fel.. A munka helyéről hívták, reggel tíz fele járhatott az idő. „úristen elaludtam”

  - Liz? – szólt bele a telefonba egy férfihang.

  - Igen én vagyok az

  - Mr. Beily vagyok, a kórházból. Valami baj történt?

  -  Üdvözlöm Uram. Nem, nincs semmi baj. Nem is tudom, mit mondjak. Én... egyszerűen csak… elaludtam. Azonnal indulok is.

  - Eddig sose csinált ilyet. Remélem, tényleg minden rendben van?! Zaklatottnak tűnik a hangja. Nem szükséges bejönnie, Tina nővér helyettesíti ma Önt. Holnapra meg szedje össze magát. És ez ne forduljon elő sűrűn.

  - Rendben. Akkor holnap reggel. És még egyszer elnézést kérek.

 

  „Mi történhetett.. az óra be volt állítva.” –tűnődött el a lány. Kezdtek bevillanni az éjszakai álom képei. Megpróbálta elhessegetni ezeket a gondolatokat. „ Azt hiszem, jót tenne egy kis séta. Hiába próbálok rájönni mért, álmodom ezeket, nem értem... Biztos ez az egész, ami manapság történik… a legjobb lesz, ha elmegyek az orvoshoz és kérek tőle valami erős nyugtatót, vagy altatót... ” Erre az elhatározásra jutott. Így is tett. Az orvosnak azt mondta, hogy nem tud rendesen aludni.

Sokszor felébred. De nem részletezte az álmait. Az orvos kiírt neki valamit.

      - De csak esténként vegyen be belőle és csak egyet! Ez fontos, mert elég erős gyógyszerről van szó.

  - Rendben. Köszönöm. – Azzal kiment a rendelőből.

Haza ért és bezárkózott. Senkivel se akart találkozni. Ledőlt a kanapéra.

 „ Aludnom kéne egy kicsit” a gyógyszeres doboz a kezében volt „Talán jobb is, ha most próbálom ki. Még a végén megint elalszok reggel.” – mosolyodott el. Napok óta először…

 Hozott egy pohár vizet és bevett egyet, betakarózott és várt. A fali óra ketyegett. Teltek a percek, de semmit se érzett. Majd lassan kezdett lecsukódni a szeme. Nyugodt álma volt. Békésen aludt. De kezdett valami furcsa dolgot érezni. Egyre lassabban vert a szíve, érezte a szív dobogását az egész testében. Melege volt, a homlokáról folyt a víz. Lassan kinyitotta a szemét, de nehezére esett nyitva tartania azt. A szobában fél homály volt. Zsibbadt az egész agya. Megpróbált felülni, de nem bírta meg mozdítani a testét. Remegett mindene. „Mi folyik itt, lehet, hogy lebénultam..?!” Ekkor sötétebb lett a szobában.

 

 

 

 

 

Szavazás

Szeretnéd-e azt, hogy hazánban szülessenek a legjobb horror filmek?
Ideje lenne már
Nekem mindegy, ha megy csináljátok
Asztali nézet